30
10/2011
0

Wolvesbayne (2009)

 A Wolvesbayne az a film, aminek akár Underworld: Low Budget is lehetne a címe. Viszont a low budget alatt mindent érthetünk, hiszen sajnos az effektekre, a sminkekre, maszkokra és a színészekre is igaz ez a jelző. Viszont ez nem feltétlen lenne baj, hiszen láttunk már kis pénzből…

28
10/2011
0

Pontypool (2008)

 Jaj, jaj. A Pontypool is azok közé a filmek közé tartozik, amiket már régóta megakartam nézni. Most eljött az idő, de balga módon nem néztem meg az előzetest és túlzottan nem is olvastam utána a filmnek, gondoltam a meglepetés ereje majd jót tesz. Hát nem...Tulajdonképpen…

26
10/2011
0

Dylan Dog: Dead of Night (2010)

 Ugye nem olyan régen a Dellamorte Dellamore (Cemetery Man) kapcsán szóba került Tiziano Sclavi neve, mivel, hogy a filmet az ő regényéből készítették. Nos most újra elő kell vennünk az olasz úriembert, ugyanis a Dylan Dog: Dead of Night című "horror" Sclavi úr…

24
10/2011
0

Buried (2010)

 Kérem szépen az a helyzet, hogy jó pár hónapja húztam, halasztottam a Buried című filmet. Őszintén szólva picit féltem attól, hogy csalódok majd a filmben, mert mégis csak végig a koporsóban játszódó filmről van szó, ami azért rosszul is elsülhet. Még akkor is, ha Ryan…

22
10/2011
0

The Ghoul (1933)

 A mai alkalommal egy igazán régi horrorfilmmel készültem, a The Ghoul-lal, amit még 1933-ban forgattak, a híres Boris Karloffal a főszerepben. Nem semmi milyen régi darab ez és az az igazság, hogy már így előjáróban is tudom ajánlani azoknak, akik a horror műfaj…

20
10/2011
0

The Collector (2009)

 Mára egy igazán jó kis filmmel a hónom alatt érkeztem, legalábbis számomra egy pozitív csalódás volt és tetszett is, ahogy annak rendje és módja vala.A filmben előjáróban érdemes tudni, hogy Marcus Dunstan rendezte, aki így hirtelen talán nem ismerős, de ha jobban utána…

18
10/2011
0

Dellamorte Dellamore (Cemetery Man) (1994)

 Ezúttal egy olyan filmet vettem elő, ami még az előző évszázadból való, viszont már itt az elején elnézést kérnék, ugyanis megint egy zombis filmbe futottam. Egyébként, aki azt gondolja, hogy ez szándékos volt az jól gondolja, de most ilyen korszakomat élem, ígérem a…

16
10/2011
0

Dead of the Dance (2008)

 Azt kell mondjam, a Dance of the Dead számomra egy nagyon kellemes csalódás volt. Tudtam, hogy egy zombis horror komédiával fogom szemközt találni magam, de se a zombis részben, sem a komédia részben nem igazán bíztam. Ennek ellenére a zombikra se lehet panasz, illetve a humor…

14
10/2011
0

Dead Air (2009)

 Az az igazság Dead Air koncepciója igencsak felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis első ránézésre azt hittem, hogy egy rádióállomást megtámadó zombi filmről van szó (mondjuk tény, hogy nem jártam nagyon utána a sztorinak, hogy elkerüljem a spoilereket). Aztán, mint…

08
10/2011
0

Chain Letter (2010)

 Az az igazság, hogy régen szerettem a tini horror kategóriába sorolható filmeket (akkor is ha gáz), sőt annak idején ezek a filmek kedveltették meg velem ezt a  műfajt. Ezért is örültem, mikor rábukkantam a Chain Letter című filmre.Viszont a gond az, hogy időközben…

06
10/2011
0

Lake Placid (1999)

 Ezúttal egy picit régebbi filmet vettem el, ugyanis nem rég láttam a Lake Placid 2. részét, ami ugyan egy abszolút B horror, de nekem ettől függetlenül tetszett és gondoltam illendő megnézni az elsőt is, főleg annak fényében, hogy imdb-n jobb pontozást is kapott.Az igazság…

04
10/2011
0

The Zombie Farm (2009)

 A The Zombie Farm egy amerikai film, viszont egy uruguayi rendező felügyelete alatt készült, egy rakat dél-amerikai színésszel, akik nagy része azért amerikai (értsd bevándorló). A rendező bácsit egyébként Ricardo Islas-nak hívják, és többnyire horror filmek készít, van…

02
10/2011
0

The Task (2010)

 Picit felemás érzéseim vannak/voltak a The Task megnézése után, mert a film nem rossz, viszont a jó nem teljesen ilyen. De mindjárt igyekszem kifejteni mire is gondolok, de előtte pár szót a filmről. A legutóbbi After Dark Horrorfiml Fesztivál terméséből való a The Task…

süti beállítások módosítása